Ilyen lesz a régi-új Pénzügyminisztérium főhomlokzata

A Budai Várban zajló látványos projekt tervezési feladatainál az építészeti örökség és a modern funkciók közötti egyensúly megtalálása a kulcs. Ősszel már beszámoltunk arról, hogy megkezdődött a Szentháromság tér 6. szám alatti, egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülettömbjének rehabilitációja. Most Borbély Páltól, a beruházást lebonyolító PM-TÉR6 Nonprofit Kft. vezérigazgatójától kértünk rövid helyzetjelentést.

Kezdődik a Szentháromság téren álló palota felújítása

Szeptember második felében megkezdi a kivitelező a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium egykori palotájának rekonstrukcióját a budai Várban. A Szentháromság téren álló épületet az eredeti, 1903-as tervek alapján rehabilitálják. A pénzügyi tárca több más minisztériummal együtt költözhet a Várba.

Vállak között hiányzó fej – a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának múltjáról és jelenéről

[…] Lukács László pénzügyminiszter 1899 nyarán kereste meg Fellner Sándor építészt, hogy kezdjen el foglalkozni egy új palota „beosztásával, elhelyezésével és az ezzel összefüggő kérdésekkel”. Hamarosan megkezdődhetett a tervezés. A miniszter a 19. század utolsó napján, 1900. december 31-én hagyta jóvá a terveket, az első kapavágásra pedig 1901. október 10-én, az alapkőletételre pedig 1902. április…

Bővebben

Fellner Sándor életművének egy másik jelentős darabja is megújul

Újraéled a pesti szerb örökség: elkezdődött a Tökölyanum rekonstrukciója. […] 1907-ben a kollégium épületét lebontották, és még abban az évben Fellner Sándor megtervezte az új épületegyüttest. A Veres Pálné utca 17. alatti északi udvaron ma is megtalálható az egykori klasszicista kollégium homlokzati szoborcsoportja. Az intézmény története egyébként könnyen kiolvasható a második és a harmadik emelet…

Bővebben

Hamarosan régi fényében ragyoghat a Pénzügyminisztérium palotája

Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, hamarosan visszanyeri eredeti pompáját a Szentháromság tér 6. szám alatti épület, amelybe a felújítást követően visszaköltözhet egykori és leendő tulajdonosa, a Pénzügyminisztérium. Most, hogy ismerjük az épület jövőjét, ismerkedjünk meg a múltjával is!

Potein Igo T85A toronydaru

Érkezik az első toronydaru

Az építési terület Szentháromság téri részén április második hetében szerelik össze a további munkákhoz – így a rizalit visszaépítéséhez is – nélkülözhetetlen toronydarut. A 38 méter emelési magasságú, 6000 kg maximális teherbírású acélszerkezet várhatóan májusban áll majd munkába. A kivitelező szakemberei a darualap betonozási munkálatait már befejezték, a daru elemeit pedig április 5-én, pénteken a…

Bővebben

Értékes leletek az egykori Pénzügyminisztérium udvarán

Több más lelet mellett egy középkori pince maradványai is előkerültek a budai várban, a Szentháromság tér 6. szám alatti épület udvarán folytatott feltárás során. Az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülettömb rehabilitációjának helyszíni munkálatai 2017-ben kezdődtek. A beruházás lebonyolítójával, a PM-TÉR6 Nonprofit Kft.-vel kialakult remek partneri kapcsolat révén a Budapesti Történeti Múzeum régészei a területen kiváló…

Bővebben

Fákat a faiskolába

A héten a Szentháromság téri juharfák szakszerű kiemelésével megkezdődik az építkezés által érintett fák megmentését célzó programunk. Ennek első lépcsőjében a főhomlokzat előtt álló hat fiatal juharfát szállítjuk el egy faiskolába, hogy ott szakértő gondoskodásban részesüljenek az építési munkálatok befejezéséig. A Budavári Önkormányzattal egyeztetett program a fák visszaültetésével fejeződik majd be, amit szintén a faiskola…

Bővebben

Folyamatos a pincefalak utólagos vízszigetelési munkálata

A projektet figyelemmel kisérők számára nem új információ, hogy az épületegyüttes tényleges műszaki állapota sokkal rosszabb, mint amit a Szentháromság téri homlokzat sugall. A pinceszinti és alagsori részek évtizedek óta tartó, folyamatos vizesedése az egyik olyan probléma, amelynek megoldása nem tűr halasztást. Korszerű technológiák segítségével az utólagos vízszigetelés ma már nem számít különleges feladatnak, de…

Bővebben

Zajlik a födémszerkezetek megerősítése

2019-ben a beruházás kivitelezési szakaszának újabb fejezete kezdődött el, amelynek során az elvégzendő feladatok között már új épületrészek, szerkezeti- és egyéb elemek létrehozása is szerepel, tehát elindult a tényleges építés. Korábban részletesen beszámoltunk az építkezés tisztítóbontási munkálatairól, melyek a szükséges szerkezeti megerősítéseket is előkészítették. A tartószerkezeti vizsgálatok kimutatták, hogy az épülettel egyidős, de kifogástalan állapotban…

Bővebben