Csarnok és díszlépcső

Kulturális Örökség Napjai a Szentháromság téren

Örömmel csatlakoztunk az idei Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatához, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy minél többen ismerkedhessenek meg az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium történelmi épületének egyedülálló értékeivel.

Megálmodnunk semmit sem kell — A Pénzügyminisztérium belső terei

Sokunk talán még alig tudja elképzelni, pedig hamarosan eredeti állapotában tekinthetjük meg a Mátyás-templommal szomszédos épületegyüttest. A tisztítóbontási munkálatokkal már elkezdődött a kivitelezés a Szentháromság téri Pénzügyminisztérium épületén, és a Fellner Sándor korabeli összképről is megismerhettük már a külső látványterveket. Az enteriőrről egészen eddig viszont még nem esett túl sok szó.

Egy nagyszerű historista — Fellner Sándor

Kiváló művei közé tartozik a Bulyovszky-villa, a Gerbeaud-ház és a Frankel Leó utcai zsinagóga, de leginkább az egykori Pénzügyminisztérium épületéről ismert. Ő Fellner Sándor építész; főművének teljes rekonstrukciója nemrég kezdődött el a Budai Várnegyedben.

A rizalit visszaépítéséhez és a főhomlokzati rehabilitációhoz épült bontóállvány

Elkezdődött a főhomlokzat rehabilitációja

Augusztus közepén elkészült a homlokzati állvány, így a kőelemek bontásával a főhomlokzaton is megkezdődhetett a munka. Valójában már jó ideje folynak az épületdiagnosztikai eredmények alapján szükséges építés előkészítési- és kivitelezési munkák, de ezek kívülről eddig nem voltak szembetűnőek. Az épület pincefalai a vakolatleverés után folyamatosan száradnak, az utólagos vízszigetelés az épületen kívül és belül egyaránt…

Bővebben
Gipszprofil felmérése

Készülnek a belső terek rekonstrukciós kiviteli tervei

Miközben a kivitelezők elsősorban a födémek megerősítésével, illetve cseréjével, a közmű-bekötések véglegesítésével és a vízszigetelés megfelelő kialakításával vannak elfoglalva, a háttérben a rekonstrukciós-, és kiviteli tervezési munkák is intenzíven zajlanak. A háborús pusztítás, majd az ezt követő átépítések következtében nemcsak a homlokzatok, hanem az épületegyüttes belső tereinek rekonstrukciója is komoly szakmai kihívást jelent a tervezőknek.…

Bővebben

Befejeződött a homlokzat veszélymentesítése

Az épületegyüttes nagyobb részének leromlott műszaki állapotát jól mutatja, hogy vakolathullás miatt dübeles rögzítésű védőhálóval kellet védeni a Fortuna utca és a Fortuna köz homlokzatának jelentős részét. Az utóbbi hetek esős időjárása is közrejátszott abban, hogy kisebb-nagyobb vakolatdarabok váltak le az épületről, amelyek könnyen balesetet okozhattak volna, ezért kellett sürgősen ideiglenes megoldást találni a problémára.…

Bővebben

Egy velencei palota a Terézvárosban

Rejtett értékek. A historizmus különleges példája a budapesti Nagykörútnál – Fellner Sándor és a neogótika találkozása. Míg Budapest tágabb belvárosában nagyrészt a 19. században, a neoreneszánsz jegyében épült házak állnak, a historizmus egy különleges stílusirányzatának már jóval kevesebb képviselője akad. A ritka neogótika egyik bájos, velencei hatású példája a zajos Teréz körútról nyíló apró Szobi utcában…

Bővebben
Szentháromság tér képe

Ütemezetten haladnak a tavaszi munkálatok

Az első toronydaru munkára kész, így mostantól már messziről is jól látható, hogy a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium egykori épületegyüttesének rehabilitációja zajlik. Az épületen belüli munkák ugyanakkor a külső szemlélő számára nem látványosak, de továbbra is gőzerővel folynak. A szerkezeti megerősítések megfelelő ütemben haladnak az épület mind a négy szintjén. A jó munkaszervezésnek köszönhetően az egymást…

Bővebben
A kiállítás tablója

Várnegyed a föld alól – különleges leletek a Szentháromság térről

A budai Vár elmúlt tíz év feltárásainak eredményeiből nyílt kamarakiállítás április 16-án a Budapesti Történeti Múzeumban. Több mint negyven ásatás folyt 27 helyszínen, csaknem 27 ezer négyzetmétert, a várhegy hét százalékát tárták fel. A július végéig látogatható tárlaton négy vitrinben láthatók a műtárgyak, amelyek közül a legrégebbi darab, egy Árpád-kori feszület a Szentháromság tér 6.…

Bővebben